
Krisztina és Zoltán egy Somogy megyei településen élnek négy gyermekükkel, akik közül a legkisebbnél komoly betegséget diagnosztizáltak, ami jelentősen megnehezíti megélhetésüket.
A család lakhatása is bizonytalan, egyelőre az elhunyt dédnagymama házában élnek. Több családtag örökölte az ingatlant, akik hozzájárultak, hogy ideiglenesen Krisztináék lakjanak benne. Szeretnének véglegesen benne maradni, de ehhez ki kellene fizetniük, a becslés tavasz végén várható. A családi ház felújításra szorul, víz, feltöltőkártyás villany van, fatüzelésű kályhával fűtenek, fürdőszoba nincs.
Nagyobb problémájuk, hogy a 2 éves kislányuknál, Alíznál embrionális rhabdomyosarcoma diagnózisát állították fel, melynek következtében egy 4 órás műtét várt a kislányra és hosszú utókezelésben kell részt vennie. A jó hír, hogy jelenleg áttétmentes, de 5 évig utókezelések és kontrollok várnak rá.
Krisztina most gyári munkát keres, és beiratkozott autóvezetői tanfolyamra, hogy az immáron bölcsis Alízt és testvéreit tudja hozni-vinni, illetve könnyebben eljusson majd munkahelyére.
Zoltán folyamatos munkaviszonyban áll. Munkahelyére visszavárták, amíg a legkisebb gyermekük kórházban volt az édesanyával, és ő volt otthon a többi gyermekükkel.
Mostanáig a család egyetlen bevétele a gyes és a családi pótlék volt az édesapa alkalmi munkából származó csekély és bizonytalan keresetével.
A házhoz tartozó kertet felszántották, így rendelkezésükre áll egy konyhakert, ahol már megterem a paradicsom és paprika is.
Amire szükségük lenne: tablet, tartós élelmiszer, tűzifa, szekrény, fertőtlenítőszer, telefon, ruha, játékok, anyagi támogatás (amit bankszámlára tudnak fogadni). A felújításhoz megmaradt festéknek is örülnének.
Legnagyobb gyermekük Attila, 9 éves, nagyon ügyes atlétikában, labdajátékokban, szeret legózni, örülne egy tabletnek. 135-136-os ruhaméretet hord és 33-as cipőt.
A 8 éves Zsófi veseelégtelenséggel született, sajnos műtéti beavatkozásra volt szükség. Jelenleg stabil az állapota, évenkénti kontrollvizsgálatra kell járniuk Csongrád- megyébe. Nagyon szépen rajzol. 130 a ruhamérete, 31-es cipőt hord.
Az óvodás, 4 éves Noel mesét szeret nézni, egy kismotornak is nagyon örülne. Ő 120-as ruhát és 27-es cipőt hord.
Aliz 2évesekre való ruhákat hord, 24/25-ös cipőt. Szeret mesét nézni ezért egy telefonnak vagy tabletnek nagyon örülnének. Szerencsére jól viseli a kezeléseket, bár a hatására lefogyott és legyengült az immunrendszere, emiatt fogékonyabb a betegségekre, fertőzésekre, szüksége lenne fertőtlenítőszerekre.
Krisztina és Zoltán nagyon szerények, segítséget nem szeretnek kérni, de most ebben a nehéz helyzetben minden támogatást köszönettel elfogadnak. Rendkívül példaértékűen nevelik gyermekeiket, az édesanya sokat tanult, foglalkozott a gyerekekkel, amíg otthon lehetett velük. Az édesapa is szépen helytáll, igyekszik minden tőle telhetőt megtenni a családjáért. Bíznak benne, hogy egy kis segítséggel sikerül túljutniuk ezen a nehéz, embert próbáló időszakon, amit csak lehet, megtesznek gyermekeik és jövőjük jobbításáért.
Jelige: „Hatosfogat 20221219”