
A Heves vármegyében élő Piroska néni családját nagy tragédia érte: elhunyt rákbetegséggel küzdő 37 éves lánya. Unokáit így ő neveli ezentúl, az édesapa korábban elköltözött a családtól.
Piroska néni lányánál, Eszternél csontáttétes májrákot diagnosztizáltak, kemoterápiát kapott. Az édesanya erején felül küzdött, hogy meggyógyulhasson, oldalunkra is ezáltal kerültek fel. De Eszter elhunyt, nagyon fiatalon, mindössze 37 évesen. Négy gyermeke édesanya nélkül maradt, csak a nagymamára számíthatnak. A legnagyobb lány 18 éves, egyelőre azért nem tanult tovább, hogy segítse, ápolja édesanyját. Most a testvérei gondozásában lesz rá szükség. A két öccse 14 és 8 évesek, a legkisebb gyermek pedig mindössze 2 éves, egy kislány.
Egy eszközkezelőtől visszavett panellakásban élnek, amelyen hitel van. A lakás összkomfortos, feltöltős villanyóra van benne. A nagymama segített, amiben tudott, ápolta, támogatta lányát és unokáit. Rendkívül nehéz helyzetbe kerültek most, óriási a lelki teher rajtuk és nagy nehézség lesz a nagymamának nevelni a gyermekeket. Az édesapa nem él velük, de most a legkisebb gyermeket szeretné magához venni.
Amire szükség van: anyagi támogatás (bankszámlára tudják fogadni), tartós élelmiszer, ruha, vitaminok. Ruhaméreteik: nagylány s-méretű ruhát és 37/38 cipőt hord, a 14 éves fiú 175 cm magas, 43 méretű cipő kell neki, a 8 éves fiú 140 méretű ruhát és 32/33 cipőt hord, a 2 éves kislány pedig 98/104 méretű ruhát és 23/24 cipőt hord.
Piroska néni egy rendkívül erős asszony, de most óriási fájdalommal és nehézséggel kell megküzdenie, amit egyedül nem bír el. Ebben a krízishelyzetben segítségre van szüksége, hogy fel tudják dolgozni a történteket, hogy a gyermekeket fel tudja nevelni.
Jelige: „Új remények 20230711”