A felépülés útján

A Közép-Dunántúlon, Fejér megyében él Kati és Attila, az egymást a végletekig támogató és szerető házaspár. Életüket végigkísérték a dolgos hétköznapok, Kati 40 évig a helyi bölcsődében dolgozott. 55 évesen, nem sokkal a nyugdíjazása előtt, tavaly tragikus baleset érte. Egy téli reggel, munkába menet „letarolta” őt egy kukásautó, ami nem adta meg az elsőbbséget. Kati súlyos koponyasérülést szenvedett, azóta tartósan betegállományban van.

Lokalizált agysérülés a diagnózis, emellett közel 1 évig nem kezelték a combjában levő törést, iszonyú fájdalmakat él át, jelenleg járókeretet használ, pici távokat tud megtenni a házon belül. Állapota sajnos nem sokat javult, munkaképtelen. Mivel el kell látni nap mint nap, a férje Attila is kiesett a kenyérkereső szerepből. Korábban szobafestőként dolgozott, azonban most nem tudja magára hagyni feleségét.

Amíg dolgoztak, a családnak megvolt a havi rendes bevétele. Sohasem vetette fel őket a pénz, de Kati gyermekfelügyeletet is vállalt a rendes munkája mellett, így kijöttek és rendesen fizették a számláikat, csekély hiteltartozásukat.

A baleset felrobbantotta a család életét. Bevételük csak a táppénzből (210 ezer Ft) származik, Attilának nincs keresete. Ha lejár a táppénz, a rehabilitációs járadék még rosszabb anyagi helyzetbe sodorja őket. A „muszáj” sajnos gyorskölcsön felvételére is rászorította a házaspárt, törlesztőrészletének már csak a felét tudják fizetni (65 ezer Ft). Az önkormányzat helyi rendeletre hivatkozva semmilyen támogatást nem nyújt nekik.

A gyógyszerek, logopédus, rezsi kifizetése után 40-50 ezer Ft-juk marad megélni. Felnőtt gyermekeik már külön életet élnek, ők is fizetik a maguk kiadásait, sajnos anyagilag nem tudják szüleiket támogatni.

Attila mentális állapota is rossznak mondható. Eddig Kati menedzselte a család életét, most javarészt egyedül maradt a problémákkal, melyekből nem lát kiutat.

Amire szükségük van:

Tartozásaik kiegyenlítése nagyot lendítene a házaspár helyzetén. Pénzadományt bankszámlaszámra is tudnak fogadni.

Tartós élelmiszert is szeretettel fogadnak.

Mindketten köztiszteletben álló, szeretett emberek, akik belesodródtak mostani nehéz helyzetükbe a súlyos baleset következményeként. Összefogással reményt adhatunk nekik.

Jelige: „Kéz a kézben 20230510”

Share on facebook
Megosztás