
Panni és nagy szükségben élő családja Fejér vármegyében él, egy kétezer főt számláló kistelepülésen.
A 40 éves, születési rendellenességgel (enyhe agysorvadás, látásprobléma) élő anyuka hiába esett át több műtéten, egészségi állapota nem teszi munkaképessé, 100%-os rokkantsági státuszban van. Párja volt eddig a sziklaszilárd alap, mely az év elején rendült meg egy váratlan stroke bekövetkeztével. A lábadozás során derült ki, hogy szinte teljesen megvakult, nem fog tudni többé teljes állást vállalni, jelenleg előnyugdíjat kap. Bevételük ebből, Panni nyugdíjából és családi pótlékból áll.
A párnak négy gyermeke született, jelenleg hárman vannak a saját háztartásukban. A legnagyobb, 15 éves fiút Panni szülei nevelik, ők pár utcányira laknak, sokat segítenek a családnak.
A 7 éves Miki súlyos egészségügyi problémával küzd, neki tavaly meg kellett műteni a szívét. A műtét sokat húzódott a Covid miatt, már attól féltek, hogy „kifutnak az időből”. Szerencsére viszonylag jól van, csak gyenge, hamar elfárad. Tápláló ételekre, vitaminokra lenne szüksége, amit nem engedhetnek meg maguknak.
A legkisebb kisfiú ősszel lesz 3 éves, sajnos ő sem problémamentes. Ferike „kisfejűséggel” jött a világra, folyamatos fejlesztésre szorul.
Az egy szem kislány Noémi, 12 éves és szerencsére makkegészséges.
A család saját tulajdonú, 2 szoba-konyhás házban él, melyben cserépkályhával fűtenek, víz és villany van, de internetkapcsolat nincsen. Palackos gázzal főznek. Nemrégiben tönkrement a hűtőszekrényük, ennek hiányát nagyon megérzik, jelenleg semmit nem tudnak hűteni, tárolni, pár dolgot a nagyszülőknél helyeznek el.
Amire szükségük van: nagy segítség lenne egy kombinált hűtőszekrény. Ezen kívül már most készülnek a fűtési szezonra, szeretnének 4-5 m3 tűzifát venni. A gyermekeknek ruha és cipő mindig nagyon hasznos. Tartós élelmiszerre, vitaminra szintén szükségük van. A bejárati ajtajuk olyan rozoga, hogy be sem lehet zárni, ebben is elfogadnak segítséget. (Bankszámlaszáma van a családnak.)
Ruhaméretek:
A 12 éves Noémi M-es ruhaméretet visel, lába 39-40-es. Miki 128-134-es ruhát, 30-as cipőt hord, a 3 éves Ferike pedig 104-es ruhát és 23-as cipőt.
Panni rendkívül jó indulatú és kedves édesanya, szeretne családjának jobb életkörülményeket biztosítani, sajnos ez segítség nélkül elképzelhetetlen.
Jelige: „Segítség 20230711”