Az otthon nélkül maradt család legszebb reménye, hogy újra együtt élhessenek

ruin-540835_960_720

Győr-Moson-Sopron megyében, a megyeszékhelyen él a nagy szükséget elszenvedő, depresszióval küzdő 47 éves édesanya, Eszter.

Az egyik megoldandó probléma, amire mielőbbi megoldást kell találnia, az a lakhatás. Eladták a korábbi albérletet, amiben a család élt, a megemelkedett árak és az anyagiak hiánya miatt nem tud újat bérelni. Mindenütt legalább 2 havi kauciót kérnek letétként, ez most Eszter számára a lehetetlennel egyenlő.

Most egy rokonnál húzza meg magát, sajnos ott sem bővelkednek helyben és javakban, ez egy átmeneti megoldás. A 9 éves és a 16 éves lányai szintén egy-egy rokonnál vannak elhelyezve, a család széthullott, a gyermekek nagyon szomorúak ebben a helyzetben. Eszter gondoskodik alapesetben 36 éves vak unokaöccséről is, a fiú szintén ismerősöknél van most. Mindenki nagyon szeretné, ha a család újra tudna egyesülni, ennek egyetlen akadályát az anyagiak jelentik.

Ebből az alaphelyzetből adódik a másik megoldandó probléma, nevezetesen, hogy a bevételeket növelni tudja Eszter, stabil állással. Sajnos jelenleg nincs munkája, 8 általánost végzett, egészségi állapota pedig nehezíti az elhelyezkedést. A depresszión kívül érszűkületi és mozgásszervi bajok is gyötrik.

Kedves és elszánt, gyakorlatilag minden segítségért rendkívül hálás tudna lenni. Pénzadományt készpénzben tud fogadni.

Jelige: „Bianka_20210324”

Share on facebook
Megosztás