Hatan éltek penészes házban, ahol asztmásak lettek a gyerekek

A Közép-Dunántúl egyik szép városában él Lilla, a 32 éves fiatal édesanya élettársával és négy gyermekükkel. Korábban nagyon rossz körülmények között laktak, a ház penészedett, vizes volt, valószínüleg itt lettek asztmások a gyermekek. Innen költöztek albérletbe a gyerekek egészségének védelmében.

A bérlemény egy panellakás, ahol jelenleg 1,5 szobán osztoznak hatan. A lakás költsége 70 ezer Ft+rezsi, ami súlyos terhet ró a családra. Egyedül az édesapa dolgozik, 2 műszakban, egy gyárban, mint operátor. Bevételük az ő fizetéséből és GYES-ből tevődik össze.

Lilla a legkisebb gyermekkel van otthon, korábban pénztárosként dolgozott. A kicsi 2 esztendős. A nagyobbak iskoláskorúak, ősszel mennek 2.-3.-6.osztályba. Az asztmán túl, amiben sajnos mindegyikük érintett, a legnagyobb lány gluténérzékeny, emiatt speciális étrendet követ. A 8 éves kisfiú állapota gyógyszerezést és esetenként szteroidos sprayt is indokol. A lányok speciális iskolába járnak, SNI-sek.

A családnak tartozásai is vannak, amelyeket, ha rendezni tudnának, szűkösen, de ki tudnának jönni hónapról-hónapra. A Provident és egyéb kölcsönök 150 ezer Ft-ot tesznek ki.

Amire szükségük van: pénzadomány, amelyet bankszámlaszámra is tudnak fogadni. Az iskolásoknak semmit sem tudtak beszerezni: füzetcsomagok, tornafelszerelés, tolltartó. Sütőjük elromlott, cserére szorul. Tartós élelmiszer, pelenka (6-os méret). Ruhaneműk a gyerekeknek: Nagylány XXS-es ruha, 35-ös vagy 36-os cipő. A következő kislány 146-os ruhát hord, lába 34-es. A 8 éves kisfiú 134-140-es ruhák, cipőből szintén 34-es. A 2 éves kisfiú mérete 98-104-es, lába 23-as. A szülők is nélkülöznek, ruhákat ők is szívesen fogadnak: Lilla 42-es, XL-es ruhákat hord, lába 39-es, az apuka L-es ruhát és 41-es cipőt hord.

A család szorgos, törekvő, kis segítséggel stabillá válhat az életük.

Jelige: „Adósság nélkül 20230722

Share on facebook
Megosztás