A kislány leukémiája után indult el a család a lejtőn anyagilag

Az 50 éves Anna egy Hajdú-Bihar megyei városban él. Dolgos, csendes, halk szavú asszony, bántalmazó kapcsolatból menekült két gyermekével. Jelenleg egy panellakás albérletében élik napjaikat. 

A gyerekek mindketten érettségire készülnek. Erika rendészetire jár, András hegesztőnek tanul. A nehézségek ellenére jó tanulók, összetartó testvérek, és segítenek édesanyjuknak, ahol csak tudnak. Nem panaszkodnak, hogy szalagavatón az ajándék egy ölelés volt – meséli Anna.

Anna kálváriája 2007-es évre nyúlik vissza. Erikánál leukémiát diagnosztizáltak. Az akkor kisgyerekekkel otthon lévő Anna nem tudott dolgozni. Ekkor még az apa fizetéséből éltek. A gyógykezelés, a mindennapi élet felemésztették az család egyébként is kevés bevételét. 

Erika lassan gyógyulni kezdett, de a fenntartó kezelések és a vitaminok igazi pénznyelőnek bizonyultak. Annáék hitelből tudták finanszírozni mindezt. Erika meggyógyult, de az apára már nem lehetett többé számítani. Ekkorra már közel 3M Ft hitelt halmoztak fel. Egy nagyon nehéz időszakon vannak túl, de az adósság még megmaradt.

Tavaly ősszel, újabb problémával kellett szembenézniük. A biztosnak tűnő albérletet el kellett hagyniuk. Az újonnan kivehető, de lepusztult albérletet nekik kellett lakhatóvá tenniük.

Az édesanya gondozóként sérült embereket ápol. Kevés fizetéséből próbálja eltartani gyermekeit. Az albérleti díj és a rezsi kifizetése után 87.000 Ft marad a családnak egy hónapra. Internet előfizetésük van, viszont számítógépük az esetleges otthoni tanuláshoz hiányzik. 

Látszólag épphogy rendbe rakták az életüket, januárban Annáéknak ezt az albérletet is el kell hagyniuk. 

A családnak szüksége van: élelmiszerre, ruhákra és a gyerekeknek laptopra a tanuláshoz. Nagy álmuk, hogy januárban egy kertes házba tudjanak albérletbe költözni, hosszabb időre. Anna szívesen fogad pénzadományt. Szeretné rendezni a tartozásait a bankok felé, havi részletekben. Örömmel vonatná össze a hiteleit, ebben is segítségére lehetünk. 

Jelige: „Túlélés 20210605”

Share on facebook
Megosztás