
Enikő, a fiatal, 24 éves két gyermekes édesanya és élettársa a fővárostól 100 km-re, Bács-Kiskun megyében élnek. A család otthonát egy apró albérlet jelenti, ami egyetlen szobából áll, itt élnek négyen.
A fiatal család sok megpróbáltatáson ment már keresztül. Enikő elveszítette az édesanyját, hagyatéka, egy kis házikó jelenleg per tárgya, ezért nem vehették birtokba. A házban az áramot kikapcsolták, lakhatásra alkalmatlanná vált, így Enikőnek az akkor kétéves kisfiával és párjával albérletbe kellett költöznie. Kisebb gyermekük, már ide született 11 hónappal ezelőtt.
Enikő egyetlen támasza az édesapja, rá mindenben számíthat, de anyagilag ő sem tud segíteni a fiataloknak.
Szerencsére a gyermekek édesapja rendelkezik munkahellyel, ha kell, három műszakban dolgozik, hogy eltartsa családját. A gondok miatt kapcsolatuk eléggé hullámzó, feszült.
A kisbaba 11 napos korában kritikus állapotban került kórházba, lélegeztetőgépre volt szükség a megmentéséhez. Szerencsére az állapota stabilizálódott, de el van maradva kortársaitól, folyamatos fejlesztésre szorulna. Az édesanya teljes mértékben közreműködő, szeretne mindent megtenni gyermekéért, de a hónap második felére elfogy a pénzük, nem tudja az utazási kiadásokat, a szükséges költségeket fizetni.
A kicsinek tejallergiája és gluténérzékenysége is van, ezért tejmentes étkezésre van szükségre, ezek az élelmiszerek extra költséggel járnak, így nagyon örülnek a család az ilyen jellegű támogatásnak is. Pénzadományt tudnak bankszámlán keresztül is fogadni.
A 4 éves fiúcska óvodás, imádja a Bing nyuszit, kisautókat, autós meséket. Ruhamérete 110-es, lába 26-os.
A picurka lassan 2 éves lesz, de még nem jár. 86-os ruhákat hord, cipőmérete 23-as.
A családot a rend, a tisztaság és a nyugalom jellemzi. Sorsukat próbáljak méltósággal kezelni és mindent megtenni egy jobb jövőért a kis család számára.
Jelige: „Az élet showja 20221125”