Új, még nehezebb élethelyzetbe került a kisfiát egyedül nevelő édesanya: unokája gyámjaként már hármójuk boldogulása a feladat

A 48 éves Erika Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, egy 700 fős Tisza-parti kistelepülésen él, második osztályt végzett 8 éves kisfiával, és 2 éves kisunokájával.

Férje a pandémiás időszak elején elhunyt. Előző otthonukból el kellett költözniük, mert a ház életveszélyes állapotban volt. Sajnos a mostani lakhatásuk sem végleges, mert az albérletet a tulajdonosa szeretné eladni, Erikának sajnos nem áll módjában megvásárolni, így a közeljövőben várható egy újabb költözés. A helyi önkormányzat próbál ezen a nehéz helyzeten segíteni, lakhatási lehetőséget biztosítani, de egyelőre még semmi sem biztos.

Az édesanya egy új feladattal kell, hogy megbirkózzon. Felnőtt lányának van egy 2 éves kisfia, akiről eddig maga gondoskodott, de a gyámhatóság az életkörülményeiket nem találta megfelelőnek a kisgyermek számára, így kiemelte a családból. A gyámságot Erika, a nagymama kapta meg, de ez az édes teher egyben nehézség is, hiszen ketten is nehezen tudtak megélni, most már hárman vannak.

A környéken nagyon nehéz elhelyezkedni, az anyukának 8 általánosa van, de elvégzett egy szociális gondozói és egy mezőgazdasági veteményezői tanfolyamot is, hátha jobb eséllyel indul majd a munkaerőpiacon. Erre leghamarabb csak Lacika óvodába kerülésekor, azaz jövő ősszel van esély. Sajnos bölcsőde csak a harmadik faluban van, az odajutás nem megoldható.

Amíg nem tud dolgozni, segítségre van szüksége. Az árvaellátás, a családi pótlék, illetve szociális segély a bevételük, ami nagyon kevés. Az unoka után kap az édesanyától 10-15.000 Ft-ot, az államtól pedig 39.200 Ft családi pótlékot és GYES-t.

Amire szükség van: pénzadomány (csekken), élelmiszer, ruhanemű mindhármuknak.
Zolika 122/128 ruhát és 32/33 cipőt hord,
Lacika, az unoka: 98-as ruha, 23-24-es cipő,
Erika M méretű ruhát és 38-as cipőt visel.

Erikára nagy teher nehezedik, mióta férjét elveszítette. Nagyon szeretne a gondokon túllendülni és a két kisfiúnak szép gyermekkort biztosítani.

Jelige: „Most már hárman 20230321”

Share on facebook
Megosztás