Válása után csak egy gyermekével tudott új életet kezdeni az anyuka, jelenlegi albérletet árulják a fejük felett

A Rába folyó partján, egy Vas-vármegyei településen él Judit, aki 12 éves kislányát, Esztert egyedül neveli.

Judit egyre mélyebb válsággal néz szembe, anyagi terheit nem tudja csökkenteni, kilátásai egyre rosszabbak.  A három gyermeket nevelő házaspár idén februárban vált el, az anya ekkor költözött külön Eszterrel. Az albérlet, amit ki tudott bérelni egy társasházi lakásban van, mindennel fel van szerelve, de gyakorlatilag semmi sem az övék, a bútorok, és a felszerelési tárgyak is a főbérlő tulajdonát képezik.

A lakhatásuk veszélyben is van, ugyanis az albérlet eladás alatt áll, amint ez sikerül menniük kell. Új lakás bérlésére és 2 havi kaucióra nincs meg a forrás, Judit nagyon fél, hogy utcára kerülnek.

A másik két nagyobb gyermek 16 illetve 18 éves, ők az édesapjuknál maradtak, mert Judit még a kicsit és önmagát sem, vagy nehezen tudja eltartani. Nagyon szeretne jövedelmezőbb állást vállalni. Az édesanya érettségizett, és elvégzett egy ügyintézői és egy varrónő-képző iskolát is, jelenleg bolti eladóként dolgozik.  A legutóbbi, jobban fizető állástól azért esett el, mert oda busszal nem lehetett eljutni, működő gépjárműve nincsen, a meglévőre rengeteget kellene költeni.

Judit bevétele 225 ezer Ft és a 3 gyermekre ő kapja a családi pótlékot. Költségei messze meghaladják ezt a csekély jövedelmet. Albérlet, rezsi, telefonköltségek (itt már van elmaradás, letiltás, csak hívást fogadni tudnak), tartozások Provident és egyéb szolgáltatók felé. Nagyon szégyelli, hogy még tavalyról is van felhalmozott osztálypénz-elmaradása is, idén sem tudott ebből semmit sem fizetni. Az édesanya szemüveges, de nem tudja megcsináltatni (100 ezer Ft). Bankszámlaszáma van, pénzadományt ide is tud fogadni. Eszter laktóz érzékeny, de szerencsére más betegségük nincs. A kislány szívesen fest és rajzol, nagyon örülne egy fülhallgatónak. Ruhamérete S-es, lába 38-as. Nagyon szívesen fogadnak tartós élelmiszereket is.

Judit nagyon sötétnek látja jelenlegi helyzetüket, szeretné adósságait rendezni és gyermekének illetve jövőképe szerint gyermekinek otthont biztosítani.

Jelige: „Kismadár 20231025

Share on facebook
Megosztás