“…Én dolgom, te dolgod, Isten dolga.”

"Ha megyünk előre és tesszük a dolgunkat, megtaláljuk azokat a nyitott embereket, akik követni fognak bennünket." - interjú Juhász Edittel, a Segítek egy családot program önkéntesével.

Bódis Ágnes interjúja.

Juhász Edit született segítő. Gyermekévei alatt nem mérték nagykanállal sem az anyagi javakat, sem a szeretetet, ő mégis örök optimista maradt. Azon kevesek közé tartozik, akiknek sikerült kitörni a mélyszegénységből, melyet veleszületett életszeretetének és erős akaratának köszönhet. Ha kell, szelíd barát, ha kell harcos amazon, de minden cselekedetét a szívből jövő önzetlenség járja át. A Segítek egy családot csapat önkénteseként aktívan közreműködött abban a csodában, melynek köszönhetően egyszerre öt zala megyei család kapott komoly értékű támogatást egy budakalászi egyesülettől. 

A Segítek egy családot csapat önkéntese vagy. Mesélnél arról, hogy mikor és miért kezdtél el önkénteskedni?

Magam is mélyszegény családból származom, ráadásul mindkét szülőm kétszer elvált, ami miatt a felém irányuló szeretet sokszor akadozott. Tudom, milyen az, amikor a kútról kell hordani a vizet, hogy főzhessünk, lavórban tisztálkodhassunk, vagy amikor el kell dönteni hó végén, hogy kiflire vagy zsírra fogunk-e költeni. Mindezek ellenére vagy pont emiatt meggyőződésem, hogy segítőként jöttem a világra. Az egész lényem ilyen lelkületű, mindig is ilyen voltam. Emlékszem, hogy már óvodás koromban körém gyűltek azok a velem egykorú gyerekek, akiknek problémáik voltak, és miközben játszottunk, elmesélték a titkaikat. Ez később, iskolás koromban is folytatódott, akinek lelki támogatásra volt szüksége, megtalált, és általában tudtam is nekik segíteni. A valódi önkéntesség azonban felnőtt koromban indult. Már hónapokkal karácsony előtt elkezdtem gyűjteni az adománynak szánt holmikat és tartós élelmiszereket, de azt, hogy kinek adom, még nem tudtam.  Volt, hogy családtagokon, barátokon, volt, hogy a helyi önkormányzaton keresztül jutottam el nehezebb sorsú családokhoz, akiknek anonim támogatóként küldtem el a korábban összegyűjtött csomagokat karácsonyi ajándék gyanánt. Az első szervezetszerű önkéntes munkám az Auchannál töltött munkaéveim alatt volt, ahol tartós élelmiszereket gyűjtöttünk. Később egy időre elszegődtem a Rex kutyaotthonba kutyasétáltatónak. Az állatok azóta is nagyon hiányoznak. Az a fajta hála, ami a kutyákból felém irányult, leírhatatlan volt, valójában azonban én voltam hálás nekik a rengeteg tanításért, az önzetlen szeretetért és elfogadásért. A Segítek egy családot csapattal 2021. decemberében találkoztam először. Úgy alakult, hogy abban az évben nem találtam senkit, akinek szüksége lett volna az adományaimra, ezért addig keresgéltem az interneten, amíg rá nem bukkantam a SECS-re. Rajtuk  keresztül aztán ráleltem egy olyan budapesti családra, akiket azóta is rendszeresen segítek. Annyira megtetszett a csapat és a szervezet működése, hogy 2022. februárjában önkéntesként is csatlakoztam.

 

Miért döntöttél úgy, hogy támogató mellett önkéntes is leszel?

 

Támogatóként az anyagi lehetőségeimtől függ, önkéntesként pedig a ráfordított időn múlik, hogy mennyit segítek. Jelenleg összesen öt család sorsán igyekszem folyamatosan könnyíteni, ebből négyet az önkéntes munkámmal támogatok kikérdezőként (ő tartja a közvetlen kapcsolatot a rászoruló családokkal – a szerk.), egyet pedig közvetlenül anyagilag segítek. Sikeresnek érzem ezt az elmúlt közel egy évet, hiszen a családjaim átlagosan havi 100.000 Ft értékű támogatást kaptak. Azt hiszem, ez igazán komoly eredmény, ami által a társadalom sokkal hasznosabb tagjának érzem magam.

 

Miért pont a SECS?

 

Mert ez egy olyan szervezet, aminek a mechanizmusával szívvel-lélekkel tudok azonosulni. Itt senki nem fölözi le a hasznot, mely által a támogatás nemes dologgá válik. Tudom, hogy ha adok 10 Forintot egy családnak, az a 10 Forint oda fog érkezni. Mi önkéntesek csak egy hidat képezünk a támogató és a támogatott között, ezáltal a rendszer teljesen tiszta. Jelenleg számomra tökéletesen kielégítő ez a tevékenység, de nem tudom, hogy ez lesz-e az én végleges helyem. Ki tudja, mit hoz még a Jóisten.

 

Neked sikerült kitörni a mélyszegénységből. A segítő munkába hogyan tudod beépíteni ezt a tapasztalatot?

 

A válasz egyszerű: én dolgom, te dolgod, Isten dolga. Nem akarom senkinek megmondani, hogyan kellene jobban élnie, mert ami nekem bevált, az nem biztos, hogy a másik ember útja is egyben. Ha valakit érdekel a véleményem, elmondom, de nincs nálam a bölcsek köve. Rajtam anno szó szerint saját magam segítettem. Gyermekkoromtól kezdve a sorsomat nem áldozatként éltem meg, hanem megpróbáltam előnyt kovácsolni belőle. Emlékszem, hogy mindig mindenre a megoldást kerestem és a következő lépést tervezgettem, miközben folyamatosan újraterveztem a körülmények függvényében. Ez a túlélő ösztönöm a mai napig nagyon erős. Ha most azt mondaná valaki, hogy elveszi tőlem minden vagyonomat és lepottyant Alaszkában, tudom, hogy ott is meg tudnék élni. Visszatérve a gyerekkoromhoz, mindig mindenben igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, legyen az iskolai tanulmány, sport vagy balett. Ezért amihez nekifogtam, abban általában jó voltam. Mivel láttam, hogy a társaim nálam jobb körülmények között nevelkednek, egy idő után elkezdtem én is vágyni a jobb életre. A vágyakból idővel aztán célokat faragtam, amiket az erős akaratommal, néha konokságommal szinte mindig teljesíteni is tudtam.

 

Volt-e tipikus “aha” élményed azzal kapcsolatban, hogy megváltozott az életed, vagy folyamatosan szoktál hozzá a jobb léthez?

 

Néha még most is figyelmeztetni kell magam arra, hogy meg tudom engedni magamnak azt a nyaralást vagy meg tudom venni azt a ruhát (nevet). Talán még most sem tudatosult bennem sejtszinten, hogy kitörtem. A szegénységből ugyan sok előnyöm származik, de komoly önismereti munka kell ahhoz, hogy felnőttként az egyéb lenyomatokat is fel tudjam számolni. Ilyen például a szegénységtudat vagy az érzés, hogy az emberek nem szeretnek eléggé. Tudom, hogy harmónia csak úgy teremthető meg, ha bent béke van, és ezzel egész életemben foglalkoznom kell. Saját fejlődésem érdekében minden szembejövő lehetőséget megragadok, gyakran olvasok önismereti témájú könyveket, de vettem már részt vezetett buddhista elvonuláson is. Legutóbb az apai nagymamám révén jött egy komoly tanítás, aki a pandémia alatt két hónapra hozzám került. Eleinte nagyon meg akartam neki felelni, és folyamatosan ostoroztam magam, hogy nem adok eleget. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy a saját elvárásaim miatt nem fogom megmérgezni ezt a rövid, együtt töltött időt, hanem megpróbálom átélni.

 

A segítő munka során mi volt a legmeghatározóbb élmény számodra az elmúlt közel egy évben?

 

Az egyik egy egyéni támogató volt az első családomnál, aki vasárnap hívott fel azzal, hogy segíteni szeretne és még aznap este átutalt 250.000 Ft-ot a család számára. A másik egy budakalászi egyesület volt, akik eleve azzal a céllal regisztráltak hozzánk, hogy tíz zalai családot támogassanak. Éppen úgy, mint annak idején én, úgy kezdtek el az év során gyűjteni, hogy nem tudták, kinek fogják adni. Végül öt családhoz jutottak el az adományok, köztük könyvek, játékok, használt iPhone, bicikli, rengeteg élelmiszer. Nagyon gördülékenyen ment minden, néhány apróság miatt kellett csak egyeztetni. Három hónap alatt sikerült úgy összeszervezni mindent, hogy karácsony előtt saját költségen kisteherautót béreltek, és a három hölgy személyesen adta át a családok részére az összegyűjtött adományt.

 

Mi a sikeres önkéntes munka titka?

 

Ha szívvel-lélekkel csinálod, időt fordítasz rá és kitartó vagy egy olyan cél érdekében, amivel azonosulni tudsz, szinte garantált az eredmény. Természetesen kell hozzá az inspiráló közeg is, ami esetemben a Segítek egy családot nagycsaládja. Kikérdezőként az a feladatom, hogy minél több információt tudjak meg a családokról annak érdekében, hogy a támogatók a megfelelő igények szerint tudják őket segíteni. Ehhez a munkához kellő empátia kell, ami – ahogyan a tavalyi év során az önkénteskedés révén megtanultam – nem egyenlő a sajnálattal. Fontos, hogy a támogatónak is legyen sikerélménye, és érezze, hogy hasznos, amit csinál, ezáltal jön létre az adva kapsz élménye. Ha megyünk előre és tesszük a dolgunkat, megtaláljuk azokat a nyitott embereket, akik követni fognak bennünket. Mindenki a saját útját járja, nincs jó vagy rossz, és ha ezt elfogadjuk, igazán őszintévé válik a segítségnyújtás. Minden apró segítség számít, mindegyik egy jó nagy csepp a tengerben. Elvárás és ítélkezésmentesség. 2023-ban úgy érzem, ezek lesznek a fő szavaim.

A Segítek egy családot csapata rendszeresen vár önkénteseket, különböző feladatkörökbe. Kövesd figyelemmel a közösségi oldalainkat, ahol ha nyitottá válik egy aktuális pozíció, elsőként értesülhetsz róla.

Mert adni jó, mert adva kapunk.

Kövess minket Facebookon és az Instagramon, LinkedInen is!

Ó, és ha tetszett, oszd meg a cikket! 🙂